ászó a Kassai-medence délnyugati részében található, északra Szepsitől tehát a középkori "régi szepesi út" mentén, amely kereskedelmi útvonalként szolgált és a szomolnoki hegyekbe, majd a Szepességbe vezetett. A község hosszúkás alaprajzú, tér nélkül. A gótikus plébániatemplom domboldalon áll. Jászó terv nélkül növekedett, és a patak mentén terjeszkedett tovább. A barlangban felfedezett őslénytani és régészeti leletek arról tanúskodnak, hogy ez a terület - bár nem folyamatosan - az őskőkortól kezdve lakott volt, és az ókor folyamán virágzó kultúráknak adott otthont.

z állandó betelepítés kezedetei valószínűleg a 12. század első felére esnek. A premontrei rend katalógusaiból, konkrétan a ninivei katalógusból (Catalogus Ninivensis) megtudhatjuk, hogy a Jászói monostornak még 1170 előtt létre kellett jönnie. Feltételezhető az a tény, miszerint maga a szláv eredetű község már legalább egy nemzedék óta létezett. A kereskedelmi út mentén elterülő Jászó település előnyös fekvése, valamint a természet gazdagsága ahhoz vezetett, hogy a premontrei konvent székhelyéül választották, mely hosszú időn keresztül hatással volt a környék egész életére. A monostor építésében német bevándorlók is részt vettek, akik főleg a Szepesség abaúji körzetében telepedtek le. Jászó környékének etnikai képe ezáltal színesedett, ahol a magyarok által jelentősen asszimilált eredeti szláv lakosság volt túlsúlyban. A befejezetlenül hagyott konvent épülete, Jászó községgel együtt, a helyi elégedetlenségek áldozatául esett a tatárjárás idején, az 1241-1242-es és az 1285-1288-as években.

monostor építését 1255 után fejezték be. Ekkor a monostor túlnyomórészt kézművesekből álló német telepeseket telepített le Jászón. A premontreiek 1290-ben sok kiváltsággal ruházták fel őket. Jászó gazdasági fejlődése megerősödött azáltal, hogy megkapta a vásártartási és vámszedési jogot, valamint az érckitermelés privilégiumát. A legjelentősebbek közé tartozik a közigazgatási, törvényszéki és vagyoni önigazgatás, a vadászati jog és a heti vásár megtartására szóló engedély. Ezáltal Jászó várossá alakult.

növekvő Jászó 1290-ben két részre oszlott. A Bódva folyó jobb partján létrejött Jászóváralja - ahol feltehetőleg a kolostor személyzete lakott -, a bal partján pedig maga Jászó, ahol a kézművesek és a kereskedők összpontosultak. 1394-ben Jászó évenkénti vásár megtartására szóló jogot kapott. A következő évek a község történelmének nyugalmasabb időszakaihoz tartoztak. Az ellenszenv, amely az uralkodók által kiszabott előjogok nembetartása, újabb adók kivetése, valamint további munkák követelése miatt jött létre, a 15. században éles ellentétet váltott ki Jászó lakosai és a földesúr - a monostor prelátusa - között. Ez csak 1756-ban rendeződött.

lakosság főleg mezőgazdasággal és bányászattal foglalkozott, kismértékben fazekasmesterséggel és fuvarossággal. A helyi bányákban a nemesfémeken kívül vasat, ólmot és rezet is bányásztak. A vasérebányák a 18. század utolsó harmadában éledtek újjá. 1870-ben a községben nagyolvasztót építettek fel, ezenkívül három kovácsműhely és egy hámor működött. A vasgyár 1870-ben szűnt meg. Századunk elején néhány kisebb üzem jött létre: a fűrésztelep, a malom és a téglagyár. Az 50-es években létrehozták az EFSz-et és 1965-től kezdve az állami birtokot. Jászó később a modern téglagyárral, a csempegyárral és a fafeldolgozó üzemmel gyarapodott. Az utóbbi években a községben kedvezően fejlődnek a kisméretű magánvállalkozások.