jászói tölgyesek állatvilága egészében véve nem különbözik a Szlovák Karszt más területeinek állatvilágától. Bár ez a körzet a karsztvidék keleti csücskét alkotja, az állatvilág faji összetétele itt nagyon gazdag. Jászó környéke különösen az erdei állatokban gazdag. A húsevők közül leggyakrabban a róka (Vulpes vulpes) fordul elő, de megtalálható itt a vadmacska (Felis silvestris), a borz (Meles meles), a nyest (Martes martes) és a menyét (Mustela nivalis) is. Hiúzzal (Lynx lynx) inkább nagyobb kiterjedésű erdőkben találkozhatunk, és elvétve ugyan, de farkast (Canis lupus) is láthatunk.

vadászható gereznás vadakat ezen a nyitott környéken a nyulak képviselik, és a környező erdőkből olykor idetévednek az őzbakok és a vaddisznók. Az erdők mélyén szarvasok élnek. Nemrég az itteni erdőkbe kísérletileg muflonokat engedtek szabadon, amelyek itt azonban - szerencséjére a terület eredeti állatvilágának - nem honosodtak meg. Ugyanilyen sikertelen volt az a kísérlet, amikor állatóvodát akartak létrehozni a dánvad számára. Jelenleg a nem eredeti állattajok bevezetési kísérletét a területre, kiváltképp a védett területre, a természetvédelmi törvény nem teszi lehetővé. A vadászható madarak közül fácánok, foglyok és fürjek élnek itt.

z idősebb erdőállományokban általánosan elterjedtek a mókusok. A helyi lakosok szerint az utóbbi időben egyre szaporodnak. A fákon élő rágcsálók közé tartoznak a pelék, nálunk eléggé gazdagon fordulnak elő. Aprók, hegyes egérfejük és bozontos mókusfarkuk van. Előfordul itt a mogyorós pele (Muscardius avellanarius) és a nagy pele (Glis glis). Rejtőzködő életmódjuk miatt általában elkerülik a látogatók figyelmét. Erdeink mindennapi rágcsálói közé tartozik az erdei pocok (Clthrionomys glareolus), az erdei cickány (Sorex aranea), az erdei egér (Apodemus silvaticus) és a sárganyakú erdeiegér (Apodemus flavicollis). A pocoknak rövid szőrös farka van. Az egereknek hosszú és csupasz a farkuk. Magokkal és a növények zöld részeivel táplálkoznak.

sténként és holdtöltekor halkan repdeső denevéreket láthatunk, amelyek a hiszékeny embereket ijesztgetik. Nappal a denevérek korhadt fákban és padlásokon pihennek, de főleg a Jászói-barlang hatalmas területei nyújtanak számukra kiváló menedéket. Jászó környékén főleg a törpedenevér (Pippistrellus pippistrellus), a nagy patkósorrú denevér (Rhinolophus ferrum-equincum), a kis patkósorrú denevér (Rhinolophus hipposideros), a közönséges denevér (Myotis myotis), a csonkafülű pillás denevér (Myotis emarginatus) és a kereknyergű patkósorrú denevér (Rhinolophus euryale) él. Ezeken kívül, kisebb számban, előfordul itt a hegyesorrú denevér (Myotis blythi), a fehértorkú denevér (Vespertilio murinus), a korai denevér (Nyctalus noctula), a pisze denevér (Barbastella barbastellus) a szürke hosszúfülű denevér (Plecotus austriacus) és a nagyfülű denevér (Myotis bechsteini). Azokhoz a veszélyeztetett állatokhoz taroznak,amelyeket a törvény véd. Jászó környékén széles körben képviselve vannak a ragadozó madarak, melyeknek száma nálunk egyre csökken, és némelyiket a kihalás is fenyegeti. A ragadozókat ritkán lehet közelről megfigyelni, általában csak sziluettjeiket láthatjuk messze az égbolton. A vörös vércsének (Falco tinnunculus) és a kabasólyomnak (Falco subbuteo) jellegzetes keskeny, hegyes és hátra visszahajló szárnya van. A többi ragadozóinknak a szárnya széles és ujjasan végződő. A karvalyt (Accipiter nisus) és a héját (Accipiter gentilis) hosszú egyenes farkukról és nagyon széles szárnyairól ismerhetjük meg, melyek hátul legyezőszerűen befordulnak. A veszélyeztetett békászó sas (Aquila pomarina) szárnyai egész hosszában egyforma szélesek, s aránylag rövid a farka. Az egerészőölyvnek (Buteo buteo) nagyon széles a felétől enyhén szűkülő szárnya, és rövid, széles, a végén egyenesen levágott farka van. A baglyok panaszos huhogása a tavaszi esték és éjszakák hangulatához tartozik. Jászó környékén a macskabagoly (Strix aluco), az erdei fülesbagoly (Asio otus) és a kuvik (Athene noctua) fordul elő. A Jászói-szikla hozzáférhetetlen falain fészkel az uhu (Bubo bubo). Tipikusan erdei és éjszakai madár a lappantyú (Caprimulgus europaeus) is. Nappal a lomblevelű fák ágaihoz simulva pihen, ahol gyakorlatilag láthatatlan.

alán a legismertebb erdei tollasokhoz tartozik a kakukk (Cuculus canorus), melynek hangját - mint a tavasz beköszöntét - minden éven örömmel üdvözöljük. Az erdőben ritkán figyelhető meg. Gyakrabban a nyár végén látható. Azáltal válik különlegessé, hogy ez az egyedüli madár, mely felfalja a különféle szőrös hernyókat.

harkályok jelenlétét - melyek az erdő orvosaiként ismertek - kopogásuk és az öreg fák törzseibe vájt kerek nyílások árulják el. Munkájuk nyomával rögtön a jászói halastavak melletti tölgyerdőben találkozhatunk. Gyakran láthatunk itt nagy tarkaharkályt ( Dendrococpos major) és fekete harkályt (Dryocopos martius). Erdei séták alkalmával megfigyelhetjük a zöld küllőt (Picus viridis) és a hamvas küllőt (Picus canus). Mindkét fajta olajzöld, sötétpiros fejbúbbal.

zen a területen szép számmal képviseltetik magukat az énekesmadarak is. Közülük a legnagyobbak a varjúfélék, melyek jelentős magasságban repülnek. Nagyságuk és rekedtes hangjuk miatt nem felelnek meg az énekesmadarakról alkotott elképzeléseknek, de néhány alaktani jellemzőjük miatt ebbe a csoportba tartoznak. A fekete rigó (Turdus merula), az énekes rigó (Turdus philomelos) és az énekesmadarak királya, a fülemüle (Luscinia megarhynchos) mellett az itteni erdőkben fészkel a rozsdavörös vörösbegy (Erithacus rubecula), a tarka színeiről híres tengelice (Carduelis carduelis) és a vörösesbarna erdei pinty (Fringilla coelebs). Az úton és a vizek mellett biztosan láthatunk barázdabillegetőt (Motacilla alba). Aránylag sok a cinege is, mely a csuszkával (Sitta europaea) együtt - főként télen - az emberek lakóhelyeihez szokott repülni.

zen a nyílt területen sem hiányoznak a mindenütt jelenlévő verebek. Az emberi települések közelében tartózkodik a híres házi veréb (Passer domesticus). A mezőkön és a kertekben él a valamivel kisebb mezei veréb (Passer montanus). Csokoládébarna fejtetőjéről és a fején lévő piros foltról ismerhetjük meg.

kiterjedt tölgyes-gyertyános erdőkben megtalálhatjuk a meggyvágót (Coccothraustes coccothraustes), a szajkót (Garrulus glandarius) és a ritka fekete gólyát (Ciconia nigra). Patakok mellett és sűrű cserjésekben fészkel a vízirigó (Cinclus cinclus) és az ökörszem (Troglodytes troglodytes).

gerincesek további képviselői a hüllők. A Jászói-szikla keleti oldalának átmelegedett lejtőin él a mi legnagyobb gyíkunk - a zöld gyík (Lacerta viridis),mely nemi dimorfizmusával tűnik ki. A hímek, főként a párzás időszakában sárgászöld és világoskék színekben tündökölnek. Hasonló biotóp között él a sokkal kisebb fali gyík (Lacerta muralis) is. Majdnem minden füves ill. kavicsos felületen megtalálhatjuk a fürge gyíkot (Lacerta agilis). Élvezettel sütteti magát az erős napfényen. A hímek szép zöldek, a nőstények nem feltűnően barnák. Nálunk a gyíkok minden fajtája törvényesen védett!

kígyók közül meg kell említenünk a vízisiklót (Natrix natrix), mellyel a jászói tavak környékén és a világos bokros helyeken találkozhatunk. A feje mögött lévő feltűnő világos félholdakról ismerhetjük fel. Kedveli a nedves helyeket, és zsákmányát a vízben is követi. Jól tud úszni, sikeresen vadászik az apró halakra és a békákra. A ritkább rézsikló (Coronella austriaca) a sziklás biotópok képviselője. A napos, füves vagy kövecses lejtőkön néha észrevehetjük egyetlen mérges csúszómászónkat, a keresztes viperát (Vipera berus). Biztosan felismerhetjük a hátán lévő kanyargó vonalról. Egy kis odafigyelés mellett a viperák nem veszélyesek, nem szabad azonban ingerelni őket. Ne üldözzük őket, mert hasznosak, főleg az apró rágcsálók felfalása miatt.

kétéltűek nagyon fontos részét képezik a gerinceseknek. A nyirkos erdőkben,főként esős idő esetén, találkozhatunk a feltűnően színes foltos szalamandrával (Salamandra salamandra) és a közönséges varanggyal (Bufo bufo). A patakokban és a folyókban számos példánya él a gyepi békának (Rana temporaria) és a sárgahasú unkának (Bombina variegata), a környező növényeken pedig a zöld levelibékának (Hyla arborea).

avasz elejétől egész a nyár kezdetéig megfigyelhetjük a halastavakban a tarajosgőtét (Triturus cristatus). Nehézkesen kúszik a tó fenekén, és olykor lustán felúszik a felszínre, hogy levegőt vegyen. A gőte nálunk egyre ritkább, és sok helyen már ki is halt, ezért védett.

rovarok gazdag csoportjából a szitakötők számos fajtája él a vízi biotópok környékén. Az állatvilág jellegzetes, tarka fajtáját képezik a lepkék. A nedves-mocsaras mezőkön repkednek a gyönyörűen csillogó nagy tűzlepkék (Lycaena dispar) és az arany-tűtlepkék (Lycaeana virgaureae). Az erdei utak és a turistaházak környékét a nyári forróság idején a nagy nyárfalepkék (Limenitis populi), a nagy színjátszólepkék (Apatura iris) és a kis színjátszólepkék (Apatura ilia) díszítik. Tavasszal a mezőkön és az erdők szélén kardos lepkét (Papilio podalirius), citromlepkét (Gonopterix rhamni), hajnalpírlepkét (Athocharis cardamines) és másokat látni. A pókok közül a közönséges keresztespók (Araneus diadematus) és kis számban a darázspók (Argiope Bruennichi) fordul itt elő. A tisztavizű patakokban ritka folyami rákokat (Astacus fluviatilis) is láthatunk.